HTML

Címkék

Haven: 3 rész után

2010.08.06. 16:26 bence_

Egyre inkább kezd hasonlítani a Haven az Eurekára, sőt ez a harmadik rész kifejezetten olyan "Eurékás" volt. Viszont nem kelti fel ez a sorozat bennem az érdeklődést annyira, mint anno az Eureka tette azt. Jó, hogy vannak itt is furcsaságok, de valamiért ezek az ügyek engem nem nagyon mozgattak meg eddig. Nyilván azért nem erőltetik a Colorado Kid-es ügyet sem benne, mert a sorozat írói is hosszú távra terveznek, ami beigazolódni látszik, hisz a sorozat nézettsége korrekt és továbbra is megvan neki a 2 milliós nézőtábora, tehát egyre valószínűbb, hogy lesz belőle második évad.

Media_httpsorozatnezo_ajcqb

A második rész története az volt, hogy egy srác álmában manipulálta a dolgokat. A pillangós dolog kicsit furcsa volt, de hát ez Haven kérem szépen, itt minden megtörténhet. :) Ez a rész egy fokkal jobb volt mint a pilot, de tényleg csak egy kicsivel. Aztán jött a harmadik rész, amit úgy tudnék jellemezni, hogy kezdenek beindulni a dolgok. Volt a zenélő tag, aki ha zenélt kiakadtak az emberek körülötte. Ez a rész volt az, ami leginkább hasonlított az Eurékára, az eddigi 3 közül, de ez az eset sem volt annyira érdekes számomra. Vívódok, hisz nem tudom eldönteni, hogy nézzem tovább vagy ne nézzem. Ponszámilag így a harmadik részre megadnám a 4.5/10-et, de azt vártam, hogy a három rész alatt sokkal jobban beindulnak a dolgok, de például Audrey is most kapott egy új nevet a régi fényképpel kapcsolatban, így a harmadik rész végén, szóval nem sietik el azt a Colorado Kid-es ügyet.

Ami még említésre méltó az a környék, ahol a sorozat játszódik. Hihetetlen szép táj, de csak egy szép tájért nem lehet sorozatot nézni, jobban mondva lehet, csak azt már természetfilmnek hívják. Mutatok is pár képet a tájról.

http://static.indafoto.hu/swf/photo_stream.swf

Nekem nagyon tetszik a sorozat főcíme is. Nagyon jól össze van rakva és azzal a hangulatos zenei aláfestésel, szerintem tökéletesen passzol a sorozathoz. Ezt is megmutatom:

http://files.indavideo.hu/player/gup.swf?b=1009  (A videót teddikétől csentük el, amiért így utolag is köszönet. :)

Nos, twitteren már írtam, hogy abbahagyom a sorozat nézését, de meggondoltam magam. Senki ne kérdezze, hogy miért, magam sem tudom. Talán azért, mert érdekel, hogy a készítők milyen történetekkel rukkolnak elő Audrey és Nathen számára, na meg az is érdekel, hogy mi derül ki az eyecandy nyomozónőnk esetleges rokonát illetően. Úgy gondolom még belefér 1-2 rész, hogy tényleg el tudjam dönteni, hogy folytatom-e a sorozat nézését. 

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv

Szólj hozzá!

Címkék: kritika haven

Itt az új Skins szereplőgárda

2010.08.06. 15:55 bence_

Állítólag ők lesznek láthatóak a következő két évadban. A tovább mögött találtok még arcképeket.

Media_httpsorozatnezo_ydrvp

Media_httpsorozatnezo_eginw

Media_httpsorozatnezo_fqexn

Media_httpsorozatnezo_npejv

Media_httpsorozatnezo_duypf

Media_httpsorozatnezo_ekwvj

Media_httpsorozatnezo_gsjay

Media_httpsorozatnezo_bqcji

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv

Szólj hozzá!

Címkék: hírek skins

Stacy Keibler vendégszerepel a Chuck-ban

2010.08.05. 16:11 bence_

Stacy Keibler a Dancing with the Stars egykori versenyzője (és nem mellesleg birkózónő) vendégszereplő lesz a sorozatban. A negyedik évad harmadik epizódjában láthatják majd őt a nézők, mint Greta, aki egy szuperkém lesz. Állítólag a szerepet mindig más fogja játszani, így az biztos, hogy még sok vendégszereplőt láthatunk a Chuck-ban.

Media_httpsorozatnezo_lwcvn

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv

Szólj hozzá!

Címkék: hírek chuck

Augusztus 6-tól Tűzvonalban 4. évad

2010.08.05. 15:45 bence_

A Mosoly utcai rendőrőrsön, némi mosolyszünet után folytatódik az élet. A Tűzvonalban negyedik évadának 12 epizódja – immár a Duna Televízión – nem okoz majd csalódást sem a megelőző évadokhoz viszonyítva, sem más klasszikus zsarus ügyekhez képest. Sőt. A forgatókönyvíró, Fonyódi Tibor korábbi előrejelzése szerint a Duna tévés 4. évad a sorozat legerősebb évada lehet.

Az évad hetedik, nyolcadik és kilencedik részét rendező Soós Péter szerint egy dramaturgiai megoldással sikerült kreatívan orvosolni a pénzhiányt. „Mindig emelni kell a tétet, az első évad Európa elsőszámú közellensége ellen folyt, aztán volt drogbáró és szervkereskedő. Most pedig az évad részeit szerző Fonyódi Tibor visszatért egy korábbi átvezető szálunkhoz, ehhez a bizonyos Rózsahegyi-dokumentumhoz, ami a politikai elit és az alvilág összefonódásának a bizonyítéka. Attól, hogy ennek a megszerzéséért folyik a harc, belterjesebbé válik a történet. Egymás ellen harcolnak a szereplők, megint senki nem az, akinek látszik, megint nem világos, hogy ki kivel van. Izgalmas lesz” - véli. „Szerintem ez egy nagyon szerencsés együttállás, hogy olyan lelkek kerültek össze, akik jól működnek együtt, és mindezek miatt egy szeretetteljes munka folyik, ami szerintem nagyon átjön a képernyőn” - emlékszik vissza Cserna Antal, Móricz László megformálója.

Szóval nem csak az izgalmas csavarok és váratlan fordulatok miatt lesz különösen élvezetes a sorozat, hanem mindenekelőtt a remek karaktereknek köszönhetően. A nyolcas körzet illetve a KMCS, a Különleges Műveleti Csoport figurái nagyrészt visszatérnek, Pircsi, Johnnny, Juli, Otyó, Móricz, Kálmán bá, Mike, az „angyalföldi James Bond” éppúgy, mint a dögös beépített volt örömlány. A vagányság, talpraesettség sok formája. Mind ragyogó színek a palettán, mind egy-egy külön küzdelmes történet, és egymás közti dinamikájuk is magával ragadó. A BRFK és a nemzetbiztonságiak csapatát továbbra is erősíti a nagyszerű Bokros, és a Jordán Tamás által alakított Kolonics a maga fanyar humorával és sztoikus attitűdjével. Továbbá Moszad-ügynökök, fegyvernepperek, piti csirkefogók és nagy konspirációk, al- és felvilágok, ki- és beépített egységek, csalás és megcsalás, verés és átverés, merény, görény, remény, valamint csók és könny.

Kicsiny hazánk tehát, amelynek egyik partját a bűn mossa, másikat az emberség, és amely Kolonics szerint „akkora, hogy hosszában keresztülugrom”, ismét szerethet egy saját őrsnyi jófiút és nem szerethet egy saját sittnyi gazembert – már ebben az érzelmi kötődésben is az összetartozás, a közösség a legszebb, hisz mindannyian tűzvonalban vagyunk.

http://static.indafoto.hu/swf/photo_stream.swf

(forrás: DunaTV)

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv

Szólj hozzá!

Címkék: hírek tűzvonalban

Jeff Goldblum kiszáll a Law & Order: Criminal Intent-ből

2010.08.04. 17:55 bence_

Két évadnyi munka után hagyja ott a sorozatot a színész. A Law & Order: CI még 2001-ben indult, de a Jeff Goldblum csak az elmúlt két évadban volt látható Zach Nichols nyomozó szerepében. A széria jelenleg a 9. évadánál tart az USA Network-ön és megvan az esélye, hogy lesz folytatása.

Media_httpsorozatnezo_qbdij

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv

Szólj hozzá!

Címkék: hírek law amp; order: criminal intent

Premierdátumok a 2010/11-es idényre

2010.08.04. 16:30 bence_

Pacsi a SpoilerTV-nek, aki egy nagy listába összeszedte a 2010/2011-es idény sorozatjainak premierdátumjait. Tovább mögött tehát a sok-sok újonc sorozat és a mégtöbb visszatérő sorozat premierdátuma. Lehet szemezgetni és írni kommentben, hogy ki, melyiket fogja nézni.

- $#*! My Dad Says - Season 1 - 23 September- 30 Rock - Season 5 - 23 September- 90210 - Season 3 - 13 September- American Dad - Season 6 - 3 Oktober- Better With You - Season 1 - 22 September- Blue Bloods - Season 1 - 24 September- Boardwalk Empire - Season 1 - 19 September- Bones - Season 6 - 23 September- Brothers & Sisters - Season 5 - 26 September- Californication - Season 4 - 10 Januar 2011- Castle - Season 3 - 20 September- Chase - Season 1 - 20 September- Chuck - Season 4 - 20 September- Community - Season 2 - 23 September- Cougar Town - Season 2 - 22 September- Criminal Minds - Season 6 - 22 September- CSI: Crime Scene Investigation - Season 11 - 23 September- CSI: Miami - Season 9 - 3 Oktober- CSI: NY - Season 7 - 24 September- Desperate Housewives - Season 7 - 26 September- Detroit 1-8-7 - Season 1 - 21 September- Dexter - Season 5 - 26 September- Family Guy - Season 8 - 26 September- Fringe - Season 3 - 23 September- Glee - Season 2 - 21 September- Gossip Girl - Season 4 - 13 September- Grey's Anatomy - Season 7 - 23 September- Hawaii Five-O - Season 1 - 20 September- Hellcats - Season 1 - 8 September- House - Season 7 - 20 September- How I Met Your Mother - Season 6 - 20 September- Human Target - Season 2 - 24 September- It's Always Sunny In Philadelphia - Season 6 - 16 September- Law & Order: SVU - Season 12 - 22 September- Law & Order: LA - Season 1 - 22 September- Lie To Me - Season 3 - 10 November- Life Unexpected - Season 2 - 14 September- Lone Star - Season 1 - 20 September- Mad Men - Season 4 - 25 Juli- Medium - Season 7 - 24 September- Mike & Molly - Season 1 - 20 September- Modern Family - Season 2 - 22 September- NCIS - Season 8 - 21 September- NCIS: Los Angeles - Season 2 - 21 September- Nikita - Season 1 - 9 September- No Ordinary Family - Season 1 - 28 September- One Tree Hill - Season 8 - 14 September- Outsourced - Season 1 - 23 September- Parenthood - Season 2 - 21 September- Private Practice - Season 4 - 23 September- Raising Hope - Season 1 - 21 September- Rules Of Engagement - Season 5 - 20 September- Running Wilde - Season 1 - 21 September- Sanctuary - Season 3 - 28 September- Smallville - Season 10 - 24 September- Sons of Anarchy - Season 3 - 7 September- South Park - Season 15 - 6 Oktober- Stargate Universe - Season 2 - 28 September- Supernatural - Season 6 - 24 September- Terriers - Season 1 - 8 September- The Big Bang Theory - Season 4 - 23 September- The Cape - Season 1 - Midseason 2010/2011- The Cleveland Show - Season 2 - 26 September- The Defenders - Season 1 - 22 September- The Event - Season 1 - 20 September- The Good Wife - Season 2 - 28 September- The Mentalist - Season 3 - 23 September- The Middle - Season 2 - 22 September- The Office - Season 7 - 23 September- The Simpsons - Season 22 - 26 September- The Vampire Diaries - Season 2 - 9 September- The Whole Truth - Season 1 - 22 September- Two And a Half Men - Season 8 - 20 September- Undercovers - Season 1 - 22 September- V - Season 2 - Midseason 2010/2011- Weeds - Season 6 - 16 August

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

süti beállítások módosítása