HTML

Címkék

Félmilliót kap VV Anikó az Éjjel-Nappal Budapestért

2013.04.12. 12:56 Tévénéző


VV Anikó már a múlté. Úgy tűnik, az egykori valósághős élete valóban örökre megváltozott. Az RTL új sorozata ugyanis anyagi biztonságot, és olyan ismertséget hoz számára, amelyből hosszú évekig profitálhat.
A ValóVilág4 szereplői közül talán Nádai Anikó nyert legtöbbet a műsornak köszönhetôen. Míg a többiek visszatértek régi életükhöz, a bajai lány megcsinálta a szerencséjét. A show után szerkesztőként dolgozott az RTL-nél, majd az Éjjel-nappal Budapest címû sorozat egyik főszereplője lett. A nyolc hete indult széria pe­dig napról napra népszerűbb, meghozva ezzel Anikónak a még nagyobb ismertséget és az anyagi biztonságot.

A Bors információja szerint a sorozat főszereplői ugyanis félmillió forintot keresnek havonta. A pénzükért persze keményen meg is dolgoznak, reggeltől estig tart a munka, és nem ritka az éjszakai forgatás sem. Anikónak sincs sok szabad ideje, mégis úgy érzi, végre megtalálta helyét a világban.

vv-aniko-szobaja-ejjel-nappal-budapest.jpg

– Jó érzés tudni, hogy van miért felkelni. Nagyon hálás vagyok, hogy szerepelhetek a sorozatban. Persze a többiekhez képest már kicsit előrébb járok, hiszen a valóságshow-val megtapasztaltam, hogyan kezeljem az ismertséget. Elôfordul, hogy megismernek az utcán, de nem ez a lényeg. Fontosabb, hogy egyre népszerűbb a sorozat, tetszik a nézőknek, amit csinálunk – mondta Anikó, aki a gázsijával kapcsolatos kérdésre kitérő választ adott.

– Manapság nem az a lényeg, ki mennyit keres, egyszerűen csak örül az ember, ha van munkája. Mostanában minden időmet a forgatás köti le, de a jövőre nézve vannak elképzeléseim, ezért is megéri – tudtuk meg Anikótól. Számos fórumon hallhattuk, hogy a csatorna hosszú távra tervez a sorozattal, ami mostanában nézettségi rekordot döntött, így az is megeshet, hogy Anikót jó darabig figyelemmel kísérhetik a nézők, és nem kizárt az sem, hogy a bajai lány végül valóra válthatja álmait.

– Egyszer szeretnék egy családi házat, egy kiskutyát, és persze gyermeket is szülni. Úgy érzem, hogy a sorozatnak köszönhetően végre azon az úton haladok, amire mindig is vágytam – mondta elégedetten a barna szépség.

(Forrás: Bors)

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: bulvár valóvilág éjjel-nappal budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr85219462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása