HTML

Címkék

Nem csupán csinos címlaplányok versengése a VIASAT3-on

2013.03.23. 10:42 bence_


Reality jócsajokkal – április 9-től látható a VIASAT3 képernyőjén A címlaplány, amely a Viasat és a Ringier közös együttműködésben készülő, egyedi, saját ötleten alapuló újdonsága.

A_cimlaplany_mv_es_zsuri.jpg

A reality-elemekkel tarkított produkció eltér a csatornán a korábbiakban már megismert formátumoktól. A premier epizódban  tíz csinos lány költözik be egy közös lakásba  és verseng majd egymással azért, hogy kiderüljön, melyikük a legalkalmasabb arra, hogy nem csupán szépségével, hanem intelligenciájával, tehetségével és személyes kisugárzásával is igazi címlaplány lehessen.

Már a műsort megelőző előválogatások során sem kizárólag a külső adottságokon múlt, hogy ki lesz az a szerencsés, aki a végső tíz jelölt egyikeként küzdhet meg A címlaplány címért. Következésképpen a szépség a műsorban sem az egyetlen szempont, amely alapján eldől, ki nyeri a fődíjat – azt a kivételes lehetőséget, hogy egy magazin címlapján szerepelhessen. Ebben a versenyben nem lesz minden egyes epizódban fotózás, a lányoknak sem csupán a fotós kamerája előtt, hanem még számos területen kell bizonyítaniuk rátermettségüket. Minden epizód egy tematika köré rendeződik, és aki csak a fotózáson tűnik ki, de nincs otthon például a társasági életben, a sport terén, vagy éppen a popsztárok világában, annak bizony nehéz dolga lesz a megmérettetéseken. Minden feladat végrehajtása során alapvető szempont, hogy a lányok a szépségük mellett megmutassák saját személyiségüket és kreativitásukat is.

logo1.pngA nyertes összesen négy fő kritériumnak kell, hogy megfeleljen: legyen szexi, merész, elszánt és érdekes, hiszen címlaplányként elengedhetetlen, hogy bárhol megállja a helyét és mindig fenntartsa az érdeklődést maga körül. A végső győztes az lesz, aki a zsűri előtt leginkább bebizonyítja, készen áll arra, hogy a játék után is boldoguljon a celebvilágban, hitelesen és megbízhatóan képviselje mindazt, ami a címlaplány léttel jár, tehát továbbra is maradjon szexi, merész, elszánt és érdekes.

A műsor háziasszonya Horváth Éva, aki maga is címlaplány. Tökéletesen tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki megfeleljen az elvárásoknak, a szakma követelményeinek. Műsorvezetőként nem csupán a nézőket kalauzolja adásról adásra a címlapok világában, hanem a lányokat is terelgeti, itt-ott segíti, tanácsokkal látja el. Ugyanakkor, ha úgy hozza a sors, nem kíméli őket a kritikától sem.

Nagyon szeretek a lányokkal dolgozni, mert mindenki önmagában is zseniális karakter és teljesen különböző személyiség. Tanúi lehetünk annak, hogy mennyire különbözően oldanak meg egy-egy feladatot, azonban ez a sokszínűség nemegyszer konfliktusokhoz is vezet. Ebből pedig nem lesz hiány, gondoljunk csak bele, mi történik akkor, ha tíz gyönyörű nőt összezárnak egyetlen lakásba! Márpedig mindannyian győzni jöttek, hiszen címlaplányok szeretnének lenni” – mondta Horváth Éva.

A műsorba beválogatott lányok teljesítményét egy négytagú szakmai zsűri értékeli hétről hétre, amelynek tagjai Holdampf Linda, stylist, Hujber Ferenc, színész, Illés Csaba, a hot! főszerkesztője, és Nánási Pál, fotográfus. Négy különböző szakember, különböző meglátással, esetenként eltérő véleménnyel, de a cél mindannyiuknál ugyanaz – a legrátermettebb jelölt megtalálása.

Holdampf Linda számos népszerű tehetségkutató szereplőit öltöztette már, emellett az utóbbi évek címlaplányainak nagy többségét is ismeri, hiszen a fotózások alkalmával lehetősége nyílt arra, hogy együtt dolgozzon velük. Pontosan tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki a legjobbját adja a címlapon.

Hujber Ferenc számára ez az első alkalom, hogy hasonló műsorban szerepel. Saját bevallása szerint ezen a téren teljesen más szempontokat tart fontosnak, mint a környezete általában. Számára rendkívül fontos az egyéniség, az egyediség, ezért elsősorban ezek azok az aspektusok, amelyek alapján zsűritagként értékelni fogja a lányokat.

Nánási Pál az ország egyik legnépszerűbb fotósa, számtalanszor fényképezett már csinos lányokat különböző magazinok címlapjára. Az ő feladata lesz észrevenni és értékelni, mennyire fotogének fotóalanyai.

Illés Csaba a hot!-főszerkesztő szemével szemléli a lányokat, hiszen számára rendkívül fontos, hogy egy lány a szépsége mellett milyen további tulajdonságokkal tűnik még ki a többiek közül. Ő azt a jellemzőt keresi egy lányban, amivel általa egyedivé, nem mindennapivá válhat egy lap.

Az állandó zsűrit minden adásban az aktuális tematikához kapcsolódóan a celebvilágból egy-egy extra zsűritag egészíti ki. Ők öten döntik el minden epizód végén, hogy melyik lány nem folytathatja tovább a küzdelmet A címlaplány címért.

A címlaplány – április 9-től minden kedden 21:25-től a VIASAT3-on!

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr165163759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása