HTML

Címkék

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - Letámadta a sajtó ByeAlex otthonát

2013.03.07. 20:47 bence_



Volt tanárai csendes, visszahúzódó fiúként jellemezték ByeAlexet. A Hír24 elment Fényeslitkére, abba a községbe, ahol az énekes felnőtt, és érdekes információkat tudott meg az eurovíziós győztesről. Elsős tanító nénije, Papp Erzsébet ma már nyugdíjas, ő elsőtől harmadikig tanította Alexet. Úgy emlékszik vissza rá, hogy nagyon értelmes, szorgalmas, szolid, szófogadó kisfiú volt. Kisebb szerepekre szívesen vállalkozott, de Erzsike néni azt sosem gondolta volna, hogy Alexből egyszer énekes válik. Ismerem a szülőket is, dolgos polgári család, akkoriban még a vasútnál dolgoztak mindketten. Mindig érdeklődtek a gyerek előmeneteléről. Alex hálás volt minden dicséretért - mondta a tanítónő. Osztályfőnöke, Slezsákné Puskás Mária tanította neki a fizikát. Alexnek nem ez volt a kedvenc tantárgya, de igyekezett megfelelni. A pedagógus úgy emlékszik vissza Alexre, hogy csendes, visszahúzódó fiú volt, aki nagyon jól kijött az osztálytársaival. Csimbók Zsoltné, Emília büszke egykori tanítványára, akivel az utóbbi időben több e-mailt is váltottak. A magyar szakos tanár annak örült, hogy a zsűri is észrevette: a fiú dalszövegei szinte már versek. Verseket Alex már általánosban is írt, leginkább a maga kedvére. Tehetsége, művészi hajlama már akkor megmutatkozott. Mostanra pedig - a pedagógus szerint - karizmatikus magyartanár. Helyes, szép arcú fiúcska volt - mesélte Friderikusz Sándorné magyartanár. - Ezért is nem ismertem meg, amikor vagy két éve bejött az iskolába. Köszöntem neki, hogy jó napot, és mentem órára. Utána jutott eszembe, hogy ez Alex volt. De nem beszélném rá, hogy vágassa le a szakállát, engem nem zavar, ez az ő dolga. Idővel a sapka is hozzá fog nőni a fejéhez, ehhez a műfajhoz hozzátartozik - idézi a magyartanárt az Új Ász.

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek eurovíziós dalfesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr775154156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása