HTML

Címkék

Háborognak a celebek ByeAlex győzelme miatt

2013.03.05. 00:43 bence_


Nem túlzás kijelenteni hogy szinte az egész országot meglepte A Dal 2013 döntőjének végeredménye. A hazai celebek többsége közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését a nép akarata ellen.

Élen járt véleménye kinyilatkoztatásában Hajdú Péter aki a „Na, menjetek a fenébe” kijelentésével egyértelműen minősítette azt a kb 100 ezer szavazót akik leadták voksukat Alexre. Hajdú másnapra már összeesküvés elmélettel is előállt ugyanis kiderítette hogy a tavalyi és az idei győztesnek ugyanaz a kiadója…

Hajdú felesége Sarka Kata még durvább üzenetet intézett Facebook oldalán miszerint „A sok ízléstelen ember szégyellje magát”. Személy szerint én is küldtem Alexre egy smst és nem érzem azt hogy szégyellnem kellene magam ezért – a szerkesztő.

Szabó Zsófi állítása szerint kisírt szemmel bújt ágyba szombat este és szerinte Alex „rohadtul nem a médiába való”

Az egyik legviccesebb vélemény nyilvánítás a közszerepléstől néhány hónapja végleg „visszavonult” Gáspár Győző nevéhez fűződik aki szerint Alex dala lejáratja majd az országot és szerinte ő is mehetett volna ennyi erővel…


Hát kedves magyarországi celebek igazából magatokat minősítettétek ezen megnyilvánulásaitokkal, az eredmény természetesen nem fog változni viszont csináltatok egy kis ingyen reklámot ByeAlexnek akinek ezúton is sok sikert kívánunk az Eurovíziós Dalfesztiválon!!!


ByeAlex

via TV mánia

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: bulvár eurovíziós dalfesztivál a dal

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr45154133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása