A szeptemberi programindulásoknak, a SuperTV2-nek és a több tízmilliárdos invesztíciónak köszönhetően erősödött a TV2 portfóliója – mondta a Marketing&Mediának adott interjújában Simon Zsolt. A TV2-vezérigazgatója hangsúlyozta: gőzerővel mennek előre, és az év indulása jó előjele a 2013-as sikernek.
- Mennyire vagy elégedett a TV2 tavalyi évével?
- 2011-ben karcsúsítottunk, 2012-ben elindultunk egy új jövő irányába. Ennek köszönhetően a TV2 sokkal jobban teljesített, mint a piac. Míg a tévés reklámpiac több mint 20 százalékot csökkent, a piaci részesedésünk növekedésének (+10%), a nonszpot bevételeink jelentős bővülésének (+25%), valamint a KKV megjelenésének köszönhetően a mi árbevételünk csak 13 százalékkal esett vissza. A szeptemberi programindulásoknak és a SuperTV2-nek köszönhetően erősödött a portfóliónk, minden program és kereskedelmi ígéretünket betartottuk, így a TV2 csoport tervezhető, kiszámítható médiavállalattá vált.
- Azt hallani, hogy jól indult a január a TV2 számára, milyen lehet a folytatás?
- Egy nagyon tudatos tervnek köszönhetően minden egyes néző mögött tervezett beruházás van. Azaz annak érdekében, hogy idén cégcsoport szinten hozzuk a 18 százalékos nézői részesedést egész évre előre megvan, milyen helyi gyártású műsorokkal és sikerfilmekkel indulunk. Három hónap alatt három napi, helyi gyártású sorozatot ígértünk. Decemberben hatalmas sikerrel elindult a Családi Titkok, SuperTV2-n már látható a Nagy Duett, a TV2-n pedig egy vadonatúj gyerek tehetségkutatóval, Az Ének iskolája című izraeli formátummal jelentkezünk. És akkor még említést sem tettünk a hollywoodi sikerfilmekről úgy, mint a Sherlock&Watson című vadonatúj sorozatunkról. Gőzerővel megyünk előre, a januári eredmény jó előjele a 2013-as sikernek.
- A SuperTV2-nél milyen célkitűzéssel számoltok? A korábbi terv 2 százalék körüli SHR megcélzása volt. Mikorra érhető ez el?
- Ez év végére terveztük elérni, viszont az elmúlt hetek eredménye, az 1,2 százalék feletti share, az induló új műsorok és tovább emelkedő technikai lefedettség alapján ez a célkitűzés akár év közepére is meglehet. Múlt héten már volt 2,2 százalékos napunk, és több műsorunk fut 3-4 százalékos közönségaránnyal.
A Simon Zsolttal készített interjú teljes terjedelmében a Marketing&Media legfrissebb számában olvasható.
Forrás: Mmonline.hu