HTML

Címkék

Bűnözőből csinál sztárt a TV2

2013.02.17. 16:58 bence_


A Bűnök és szerelmek című szappanopera szereplője különböző bűncselekmények miatt évekig volt már börtönben, többek között lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélésért.

Kammerstadter István olyan férfi, akire azt szokták mondani: nem szívesen találkoznék vele egy sötét sikátorban. Nem csoda, hogy a férfi a rosszfiú karakterét kapta meg a TV2 Bűnök és szerelmek című sorozatban, ahogyan korábban az élet is ezt a szerepet osztotta rá. A Serifet alakító szereplő pontosan tudja, milyen az alvilág, a bűnözés, az élet árnyékos oldala.


Seriff, Zénó, Szöszi / Fotó: TV2

A TV2 új sztárja a Borsnak őszintén mesélt intézetis éveiről, és azt sem tagadta, hogy a nehéz gyerekkortól a bűnözésig vezetett az út.

"Egyszer devizaügyek miatt ítéltek el, volt egy súlyos testi sértésem is. Egyszer pedig lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés miatt büntettek. A kocsimban volt egy Beretta. Három évet kaptam. Pedig vannak anyák, akik miután megszülik a gyereküket, a WC-be dobják, majd elmeállapotukra hivatkozva kapnak két évet, felfüggesztve. Elég igazságtalannak érzem. Igaz, csak két évet ültem, de azt is magamnak köszönhetem. Jól viselkedtem, és számos ismert barátom, Ganxsta Zolee, a Kartell, Bunyós Pityu, ingyen jöttek fellépni a baracskai börtönbe miattam, és a benti kulturális életért végzett fáradozásom is segítette az idő előtti szabadulásomat. Ismerem az éjszakát, itt van a kisujjamban" - mondta a napilapnak István.

Forrás: Bors/Hír24

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek bűnök és szerelmek

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr925154052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása