HTML

Címkék

Boksz Gála összefoglaló: Péterre rászámoltak, Attila fölényes győzelmet aratott

2011.12.11. 21:16 bence_


A valovilag.hu összefoglalója: Eljött a nagy Boksz Gála estéje, az alkalmi öklözők már alaposan felszívták magukat. A tét a védettség. Verának, Seherezádénak és Attilának már megvan.

A nyitómeccs Eszternek és Verának jutott. VV Törvényen kívüli Eszter a piros sarokban, VV Ördög Vera a kék sarokban foglalt helyet. Vera visszafogottabban, Eszter dühösebben vonult be a ringbe. A kommentátorok szerint kevés volt az idő arra, hogy megtanuljanak pontosan ütni, Eszter precízebb volt az első másodpercekben. Vera azonban a kezdeti meglepettség után kezdett feljönni. A második menetben Vera életre kelt és az ütési sebességét is jobbra értékelték, mint Eszterét. 2:1-es pontozással az első mérközést Vera nyerte.



A második mérkőzést a piros sarokban elhelyezkedő VV Királylány Kinga és a kék sarokban helyet foglaló VV Szőke Ciklon Seherezádé vívta meg egymással. Bevonulásuk a kommentátor szerint cuki volt, mintha buliba készültek volna a lányok. A meccs azonban nem volt ennyire finom. Kinga rögtön a gong után nekiment Serinek, aki az első ütések után el is esett. Kingának meg kellett igazítani a fejvédőjét, Seherezádé folyamatosan a családjával kommunikált a ringből és mosolygott nekik. Az első menet cséphadarása után a másodikra már felépült egy bokszmeccs, Seherezádé vehemensen támadt, Kinga kitért előle. A harmadik menetben nem kímélte Királylány Kingát a Szőke Ciklon Seherezádé, a kommentátorok is agresszívebbnek látták Serit. Ezt a meccset egyhangú pontozással Seherezádé nyerte. Balázs szerint ez a bunyó nyomokban bokszot is tartalmazott.

Attila igazi profiként vonult be a harmadik mérkőzésre. A Kalapácsember a piros sarokban, Torpedó Péter a kékben foglalt helyet. Balázs szerint sokan kívánnak Attilának néhány ütést a nézők közül is. Úgy tűnik, Attilának előny a magasságkülönbség, több ütést is juttatott Péter arcába, a kommentátorok szerint nagy offenzívát indított a Torpedó ellen. A Kalapácsember nemcsak az öklére bízta a sikert, provokálta is Pétert. Attila a show-ra is gondolt, bár nem volt igazán sportszerű. A második menetben rászámoltak Péterre, de magához tért. A folytatásban viszont rögtön kitért Attila elől, láthatóan elhagyta az ereje. A kommentátorok szerint kritikus állapotba került a Torpedó, Erdei azt mondta, nincs értelme folytatni ezt a mérkőzést. Péter a harmadik menetben tartotta magát, de újra rászámoltak. Attila fölényes győzelmet aratott. Baricz Gergő, Muri Enikő és Kocsis Tibor is elmondta véleményét a meccsről, Gergő szerint olyan volt, mintha eleve halva született ötlet lett volna ez az összecsapás.

Eljött a két edzett és harcedzett hím összecsapásának ideje, a ringben a piros sarokban helyet foglaló VV Sáskaharcos Csaba és a kék sarokban elhelyezkedő VV Sittes Gergő. A kommentátorok szerint ez lesz a legizgalmasabb harc, mert nagyon hasonlóak a versenyzők testi adottságai. A közvélemény Gergőt tartotta esélyesnek, de a mérkőzés eleje rácáfolt erre a feltevésre. Erdei szerint ez egy érdekes meccs, az első menet parádés volt, vércseppek is megjelentek a ringben. Gergőnek felduzzadt a szeme, az orra mindkettejüknek vérzett és repültek a fogvédők. Erdei élvezte a meccset, ökölbe szorult kézzel izgult és azt mondta, az állás rendkívül szoros. Gergő arcát a harmadik menetre már elöntötte a vér. Ez volt a csúcsragadozók csúcsmérkőzése. A kommentátorok nem értettek egyet a végeredményben, a pontozás 2:1 arányban Gergő javára döntött.

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek valóvilág

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr755153962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása