HTML

Címkék

Kimaradt jelenet: Attila és Eszter összebújtak az éjjel

2011.11.21. 21:59 bence_


Attila volt az első villalakó, aki odarohant a párbajról győztesen visszatért Eszterhez vasárnap este. A fiú megpaskolta Eszti fenekét és hosszasan ölelgette. Ráadásul az online közvetítés alatt is többször meghitten sugdolóztak.

Eszter már a beköltözése napján jelezte: Attila az a férfi, aki igazán érdekli őt, ám miután a fiú elutasította, lemondott arról, hogy közelebb kerüljön Attilához. A párbaj előtt azonban Eszternek ismét feltették azt a kérdést, hogy melyik fiúval menne el randizni. „Attilát mondanám újra. Nagyon szeretnék összebújni vele” – válaszolta.

Az összeférhetetlen Attila persze álarcot húzott és mutatta a kemény oldalát, de azért viselkedésével igenis elárulta magát: szimpatikus neki a villa ügyvédnője. Attila volt az első, aki gratulált a párbajgyőztes Esztinek, odasimult hozzá, megölelte, és fenéken paskolta. Néhány ember szerint mindezt Attila csak azért tette, hogy dühítse Kingucit.

Akárhogyan is, Attila az éjszaka folyamán többször meghitten beszélgetett az ügyvédnővel, ráadásul a lány miatt szembement szövetségesével, Péterrel is. Attila kétszínűnek nevezte Petit, amiért ígérete ellenére Shadit támogatta a párbajon, és nem az ügyvédnőt. (NL Cafe)

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek valóvilág

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr835153855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása