HTML

Címkék

Szeptember 13-tól Episodes a magyar HBO-n

2011.09.01. 16:00 bence_


Szeptember 13-tól látható az HBO-n a Sikersorozat (Episodes) című széria, melyben a Jóbarátok Joeyja, Matt LeBlanc ezúttal önmagát alakítja – pontosabban egy Matt LeBlanc nevű színészt, aki sokban hasonlít rá. A sztár öt év kihagyás után ezzel a sorozattal tért vissza a színészkedéshez.

19672_-_768

A Sikersorozat betekintést enged a hollywoodi filmipar működésébe, ezúttal két brit sorozatkreátor szemszögéből, akik egy amerikai producer unszolására szerencsét próbálnak az álomgyárban. A széria középpontjában Sean és Beverly Lincoln áll, akik hazájukban óriási sikert arattak tévésorozatukkal, a Lyman’s Boys-zal. A bennük rejlő lehetőséget egy amerikai csatorna elnöke is szeretné kiaknázni, ezért felajánlja nekik, hogy – Los Angelesbe költözve – készítsék el történetük tengerentúli változatát. A házaspár természetesen boldogan vállalja a felkérést, hamar kiderül azonban, hogy a producer nem is látta a sorozatukat, az amerikai közönség számára pedig jócskán le kell butítaniuk a szériájukat. A csatorna még az általuk kiszemelt vezető színészt, a Királyi Shakespeare Társulat oszlopos tagját is lecseréli Matt LeBlanc-ra, akinek felbukkanása végül nemcsak a produkciót, de Lincolnék házasságát is veszélybe sodorja.

Matt LeBlanc-t természetesen Matt LeBlanc játssza, akit – mint azt megjegyezte a sorozat indulásakor – eléggé le is sújtotta volna, ha valaki más kapja meg a szerepet. A figura azért sok mindenben különbözik a színész civil énjétől, inkább afféle önparódia, akiben Joey ostobasága és nagyképűsége is megtalálható. „Néhány dologban a karakter tényleg olyan, mint én, sok szempontból viszont egyáltalán nem. Nem akartam, hogy teljesen olyan legyen, mint én, mert – őszintén szólva – az nem lett volna túl érdekes” – véli LeBlanc, aki a való életben jóval visszahúzódóbb, saját bevallása szerint szinte remeteként él. A többszörös Golden Globe- és Emmy-jelölt színész jó ideig a tévés és filmes munkáktól is távol tartotta magát, a Jóbarátokspin-offja, a Joey 2006-os vége óta nem vállalt szerepet egyetlen produkcióban sem – előtte többek között a Lost in Space című sci-fiben és a Charlie angyalai két filmváltozatában tűnt fel. (HBO Sajtószoba - http://www.hbo.hu)

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek episodes

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr735153810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása