HTML

Címkék

Szandika perrel fenyegeti Fábry Sándort

2011.03.26. 05:46 bence_


Pert fontolgat, úgy érzi, Sándor alaposan túllőtt a célon. Milliós kártérítést remél - írja ma a Blikk.

Porig alázta műsorában a ValóVilág plasztikcicáját Fábry Sándor. A nagydumás showman eddig is sokszor köszörülte a nyelvét a valóságshow-n, így érthető, hogy Szandika általános műveltségét, pontosabban általános műveletlenségét és hatalmas szilikonszáját képtelen volt szó nélkül hagyni.



Media_httpsorozatnezo_gdrro



A csütörtök esti Fábry-show-ban a lány ajkát műbőr strandtáskához hasonlította, amelyet elmondása szerint nagyjából olyan erotikus érzés lehet megcsókolni, mintha az ember egy szatyorral csőrözne.

– Azt mondta a ValóVilág főszerkesztője, Rubin Kristóf, hogy Szandikának mindent biztosítanak, többek között pszichológust is, ha kijön a villából. Mert ennek a lánynak nagyobb a szája, mint a bátorsága. Ezt tökéletesen el tudom fogadni, hiszen ha az említett két dolognak lenne arányossága, Szandika hegymászó lenne vagy űrhajós – mondta Fábry Sándor, aki természetesen a plasztikcica „pallérozott elméjébe" is belekötött, és nem fogta vissza magát.

– Úgy tudom, akár több százezer forintra, akár milliókra is beperelhetném. Még nem döntöttem el, mit fogok tenni, de nem akarom, hogy a jövőben mindenki rajtam köszörülje majd a nyelvét. Lehet, hogy ez másoknak vicces, de nekem nem az – jelentette ki Szandika.

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: bulvár valóvilág

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr485153661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása