HTML

Címkék

Már több ezren jelentkeztek a Csillag Születik 3. évadjára

2011.01.08. 22:51 bence_


Csupán néhány hete ért véget az X-Faktor, az RTL Klub már a tavaszi szórakoztató produkciójának előkészületein dolgozik. A tehetségkutató harmadik évadjára december 11-e óta lehet jelentkezni, és máris több ezren küldték el adataikat.

Óriási az érdeklődés a műfaji kötöttségek nélküli műsor iránt. Persze mindez érthető, hiszen a Csillag születik első két szériájában feltűnt énekesek, táncosok közül többen azóta is a magyar művészvilág elismert tagjai. Sőt, a 4 For Dance táncformáció külföldön is karriert futott be: a táncos lábú fiúk az egyik angol televíziós showműsorban fellépve 12 millió embert nyűgöztek le tudásukkal. Nem véletlen, hogy a korábbi kiscsillagok sikereit sokan megirigyelték: a tavasszal induló showműsorra néhány hét alatt több ezren jelentkeztek sms-ben és az interneten. Mivel tudjuk, a tehetség sokszínű, extrém produkciók és rekorder korúak is szerepelnek a jelentkezők között. A legidősebb 78, míg a legfiatalabb csupán hat éves, de mivel nincsen alsó vagy felső korhatár, bárki kipróbálhatja magát.

Media_httpsorozatnezo_koxke

Eddig Magyarország minden tájáról érkeztek jelentkezések, legtöbben Budapestről küldték el adataikat, de vannak bátor reménységek, akik Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából jelezték, milyen műsorszámmal járulnának a Csillag születik zsűrije elé.

Bárki kitörhet a szürke mindennapokból vagy az ismeretlenségből, aki úgy érzi, olyanban tehetséges, amely kuriózumnak számít, vagy nincs nála jobb azon a területen. Korábban nem volt hiány különleges vagy meghökkentő produkciókban sem: volt, aki a helyes testtartás bemutatásával akart szerepelni, más motorral egyensúlyozott a fején, egy fiatalember betonlapokat tört a mellkasán, aztán gólyalábasok lepték el a színpadot, rúdtáncos és repülőgép modellező, illetve ritmusra keverő mixer is vállalta magát az ország előtt. Csak a fantázia és az ügyesség szab határt, kinek, milyen produkció hozza meg az érvényesülést és a kiugrási lehetőséget. A Csillag születik harmadik szériájának zsűrije a szórakoztatóipar minden területéről keresi a csiszolatlan gyémántokat.

Jelentkezni még lehet a www.rtlklub.hu/csillag oldalon, vagy a 06-30-555-55-71-es telefonszámon, ahová a „CSILLAG” szót kell elküldeni, de sietnie kell annak, aki szeretné megmutatni, miben tehetséges, hiszen nemsokára megkezdődnek a válogatások.

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek csillag születik

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr585153481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása