Hosszú szünet után visszatért a Skins a 4. évaddal. Elvártam volna valami rövid összefoglalást, mert rajongás ide vagy oda, bevallom, javarészt már elfelejtettem, mik történtek a 3. évadban. Az első epizód nálam megint csak az egyszer nézhető kategóriába tartozott sajnos. Ha lehetne választani, hogy 1. vagy 2. cast-os évadok, akkor kapásból kérném vissza el elsőt. Nem is igazából a színészek miatt, hanem amiatt, hogy a 3. évad óta eltűnt az a feeling a sorozatból, ami miatt valamikor elkezdtem nézni. Egyetlen dolog, ami változatlan, az a zene. Még mindig a toppon van, de ezt már felesleges emlegetni, lassan mindenki tudja. Ha a Skins valahol humor, valahol pedig dráma, akkor sajnos egyik sem jön be mostanában. Itt például egyszer sikerült nevetnem 45 perc alatt, a drámai hangulat pedig egyáltalán nem jött át. Pedig jelen volt több olyan tényező, amely megteremthette volna azt a bizonyos drámai hangulatot. Na, de kérem, hol van ez az első évadban látottakhoz képest? Szerintem sehol. Azért a folytatás mellett még mindig kitartok, mert elég unique sorozatról van szó, és igazából nem azért húzom le most, mert annyira harmatgyenge, hanem azért, mert nagyon magasra tették a mércét anno, amit azóta sem sikerült visszahozni, és nekem nagyon hiányzik.

Mellesleg, ha jelen pillanatban megkérdezik tőlem, hogy “legjobb brit dráma?”, akkor számomra a Misfits. Két éve még a Skins lett volna. Ennyi.

★★★☆☆ – Ez most csak ennyi.