HTML

Címkék

Tóth Gabi a Heti hetesbe mehet

2013.04.15. 18:39 Tévénéző


Úgy tűnik, Tóth Gabi nem marad RTL-es munka nélkül azután sem, hogy véget ért a Szombat Esti Láz. Már nem csak arról suttognak, hogy ő lesz az X-Faktor új mentora, hanem arról is, hogy a Heti hetesben is láthatjuk majd.

Tóth Gabi 2004-ben indult a Megasztár második szériájában, ahol a harmadik helyezést szerezte meg. Ebben az évben ő lett az év női hangja is. Testvérét, Verát ekkor már az egész ország ismerte szintén a TV2-nek köszönhetően. S bár Gabit is ez a csatorna ismertette meg a közönséggel, úgy tűnik, most mégis a konkurencia emeli igazán magasra - írja az Új Ász.

toth_gabi.jpeg

Gabi már korábban is feltűnt RTL Klubos műsorokban, egyebek mellett láthattuk a Csak csajokban, a Celeb vagyok, ments ki innen című produkcióban, az X-Faktorban és a Vacsoracsatában is. Állítólag hamarosan az X-Faktor mentorai közé is beülhet.

Erről korábban így nyilatkozott a Star magazinnak:

- Én is csak olvastam, hogy felmerült a nevem, de hivatalosan semmit nem tudok erről a dologról. Természetesen minden művész örül, ha szóba kerül a neve egy ilyen műsor kapcsán, hiszen óriási lehetőség. Persze, hogy én is örülnék, ha mentor lehetnék - mondta Gabi.

A Star magazin természetesen az RTL Klubot is megkérdezte a témában. A csatornánál nem tagadják, hogy valóban szóba került Gabi neve, de azt is hozzátették, még nem dőlt el, kik lesznek az X-Faktor következő évadának mentorai.

(Forrás: Stop)

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek bulvár szombat esti láz heti hetes x-faktor

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr485228286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása