HTML

Címkék

Kirúgta a TV2 a Bűnök és szerelmek Serifjét

2013.03.02. 08:27 bence_


Noha kiengedték a rendőri őrizetből, mégis felmond a TV2 a csoportos rablással gyanúsított K. Istvánnak. Már keresik az utódját, aki a Bűnök és szerelmek című sorozatban a helyébe lép Serif szerepében.

Hatalmas vihart kavart, hogy szerda este rendőrök kapcsolták le a Bűnök és szerelmek Serifjeként ismertté vált K. Istvánt. Lapunk elsőként számolt be arról, hogy a gyanú szerint a férfi két társával egy csömöri sportáruházat próbált meg kirabolni tavaly ősszel. Az elkövetők az őket lefülelő biztonsági őröket helybenhagyva oldottak kereket.

K. István körözés alatt álló kocsiját szerdán este szúrták ki egy XVI. kerületi pláza parkolójában, a TV2 sorozatában szereplő férfi pedig gyanútlanul sétált be a zsaruk hálójába. Őrizetbe vették, így eddig az is kérdéses volt, hogy kamerák elé tud-e állni, miközben a sorozat rövidesen folytatódik a TV2-n. Ma már azonban világos: ha tud, akkor sem fog.

K. Istvánt egy bevásárlóközpontban fogták el a rendőrök

– Már dolgozunk azon, hogy ki vegye át Serif szerepét – tette egyértelművé döntését a sorozat producere, Nagy Tamás. –Az előző castingokból már van egy merítésünk, közülük is kikerülhet az utód. Serif szerepére egy tizenkilenc éves, lánylelkű, ifjú költőt nyilvánvalóan nem alkalmazhatunk. Vannak már jelöltjeink – tette hozzá.

K. István szinte azonnal megkapta felmondását, amint tegnap kiengedték az őrizetből. Erről, és a férfi álláspontjáról is szerettük volna megkérdezni az ügyvédjét, aki csak annyit közölt: nincs felhatalmazása a nyilatkozatra. A gyanúsított, aki ellen a Gödöllôi Rendôrkapitányság bûnügyi osztálya folytat eljárást, szabadlábon védekezhet – tájékoztatta lapunkat Beluzsárné Belicza Andrea szóvivő.

(Bors)

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek bűnök és szerelmek

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr725154121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.