HTML

Címkék

Gengszterkorzó holnaptól az HBO OD-n

2010.12.05. 17:04 bence_


Az HBO legújabb sikersorozata, a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó pilot epizódja az amerikai premier másnapján már elérhető volt az HBO On Demand kínálatában, majd december 6-tól hetente két-két epizóddal érkezik az HBO házi filmtárába az első évad. Az HBO csatorna nézőinek sem kell azonban már sokáig várni a Maffiózók utódjaként emlegetett gengsztersorozatra: január 10-től ők is megismerhetik Scorsese gengsztervilágát és az HBO sikersorozatát.

A sorozatról

Amerika, 1920-at írunk. Az első világháború véget ért, a Wall Street fellendülőben van, minden eladó, még a Világ Sorozat, vagyis az észak-amerikai baseballbajnokság döntője is. A változások ideje ez, amikor a nők szavazati jogot kapnak, elindul a rádiós közvetítés, és a fiatalok uralják a világot.

Ám ennél több is történt az 1920-as években: az alkoholt törvényen kívül helyezték Egyesült Államok-szerte, és ennek következtében a törvényen kívüliek lettek a királyok. A korszakot a Maffiózók Emmy-díjas forgatókönyvírója, Terence Winter által írt Boardwalk Empire - Gengszterkorzó idézi fel. A sorozatot – amelynek pilot epizódját az Oscar-díjas Martin Scorsese rendezte – Nelson Johnson dokumentarista könyve, a „Boardwalk Empire: The Birth, High Times and Corruption of Atlantic City” ihlette. A történet Atlantic Cityben játszódik a szesztilalom hajnalán, és Enoch “Nucky” Thompson (Steve Buscemi) életén keresztül elmeséli a szervezett bűnözés születését és felemelkedését a Boardwalk néven ismert csendes, tengerparti pihenőhelyen.

A New Jersey déli partján fekvő üdülővárosban, „a világ játszótereként” emlegetett Atlantic Cityben gyakorlatilag nincsenek szabályok. Hatalmas szállodák sorakoznak Boardwalk nevű híres tengerparti sétányán, a szórakozóhelyek a Broadway-jel vetekednek. Néhány dollárból az ember úgy szórakozhat, mint egy király – legálisan vagy illegálisan.

Atlantic City vitathatatlan ura a város pénzügyeit kezelő Enoch “Nucky” Thompson. Egy személyben megbecsült politikus és dörzsölt gengszter, akinek kapóra jön a szesztilalom bevezetése. Atlantic City ugyanis stratégiai elhelyezkedése miatt – pár percre fekszik Philadelphiától, néhány órára New Yorktól és kevesebb, mint egy nap autóútra Chicagótól – a szeszcsempészet központja lett. A könnyű pénz szagára pedig összegyűlnek Amerika gengsztervilágának nagyágyúi, akik mind az illegális alkoholterjesztésből akarnak meggazdagodni, az érdekellentétek pedig csakhamar bandaháborúkhoz vezetnek…

A történetről

A Boardwalk Empire - Gengszterkorzó a hírhedt – a háttérpolitika, a kegyetlen hatalmi csatározások és az FBI állandó zaklatása idején „uralkodó” – alvilági ikont, Nucky Thompsont és belső körét állítja a történet középpontjába, valamint a nők, a haszon és a hatalom iránti csillapíthatatlan étvágya is terítékre kerül. Bátyja, Elias (Shea Whigham), a város seriffje és egy sereg kisebb politikai főnök és helyi gengszter segítségével Nucky az illegális alkoholbizniszre építi a birodalmát. Egyszerű a képlet: ő lesz az az ember, akit illegális alkoholért fel lehet keresni. Ám jó gengszterként ügyel arra, hogy ne sérüljön senki – és leginkább a saját – érdeke: egyaránt üzletel Arnold Rothsteinnel (Michael Stuhlbarg), “Nagy Jim” Colosimóval (Frank Crudele), “Lucky” Lucianóval (Vincent Piazza) és Al Caponéval (Stephen Graham).

A Boardwalk Empire - Gengszterkorzó azzal kezdődik, hogy Jimmy Darmody (Michael Pitt), Nucky korábbi védence és sofőrje hazatér a Nagy Háborúból, és alig várja, hogy továbblépjen és visszaszerezze jogos helyét Nucky szervezetében. De amikor Jimmy úgy érzi, a dolgok nem alakulnak elég gyorsan, saját kezébe veszi az irányítást, és halálos szövetséget köt Nucky társaival, s így ráuszítja a Nelson Van Alden ügynök (Michael Shannon) által vezetett FBI-t mentorára. A helyzetet tovább bonyolítja Nucky kialakulóban lévő kapcsolata Margaret Schroederrel (Kelly Macdonald), a bántalmazott asszonnyal, akinek segíteni próbál.

A Boardwalk Empire - Gengszterkorzó december 6-tól elérhető az HBO OD kínálatában. Majd január 10-től hétfőnként szinkronizáltan érkezik a sorozat a lineáris HBO csatornára, másnaptól pedig kedd esténként eredeti nyelven, magyar felirattal látható.

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


4 komment

Címkék: ajánló boardwalk empire

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr855153432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mohopasi 2010.12.05. 17:04:00

Na. Ez jó! És egész pofás oldalt csinált neki az hbo: tiny.cc/gengszterkorzo

Selener 2010.12.05. 17:04:00

Nekünk nincs HBO... egyszerűen nem éri meg előfizetni rá, mert a neten is meg tudom nézni. Remélem ezt a sorozatot is feltölti valaki a netre ;) kicsit késübb látom, mint akik előfizetnek, de nekem legalább ingyé van :P

Toopsy 2010.12.05. 17:04:00

A magyar szinkron nagyon rossz szokott lenni. A Pacific jó példa erre. A pilotban még úgy ahogy elment, de a második résztől mindegyik szereplőnek ugyanaz a hangja volt. Max. 1-2 fokot letorzították. Nagyon jó sorozat, csak ajánlani lehet. :)

tirtikka 2010.12.05. 17:04:00

Én már a pilot megjelenése óta követem a sorozatot! Én csak eredeti nyelven nézném, mert hihetetlen gondot fordítottak a korabeli akcentusra, semmi pénzért nem adnám fel ezt az élményt a béna magyar szinkronért! Aki teheti az nézze eredeti nyelven (esetleg felirattal, ha nem megy jól az angol).
süti beállítások módosítása