HTML

Címkék

Ilyen lett volna eredetileg a The Big Bang Theory

2010.06.08. 00:34 bence_


Ez  az úgynevezett „unaired pilot”-hoz, azaz soha be nem mutatott első epizódhoz, amit a The Big Bang Theory (nálunk Agymenők) című sorozatból forgattak még a 2006/07-es szezonra. Ebben a változatban Sheldon és Leonard szintén lakótársak csakúgy, mint a végleges sorozatban, de ezen kívül nem sokban hasonlít a ma látható TBBT-hez, leszámítva egy-két vicc átültetését.

Media_httpsorozatnezo_jscnf


Penny például egy kemény csajnak lett kitalálva, aki az utcára kerül, mert kidobta a barátja és Sheldonék fogadják be. A szerepét Amanda Walsh jásztotta volna el, őt cserélték le aztán Kaley Cuoco-ra. Raj és Wolowitz itt még nem létezett, helyettük volt egy másik tudós nő, akinek bejön Leonard, ő lett a ma ismert TBBT-ben Leslie Winkle. Sheldon karakterét is rendesen átszabták, az unaired pilot szerint volt már nővel és teljesen máshogy viselkedik, mint ahogyan már megismertük.

Chuck Lorre és Bill Prady elmondásuk szerint egyáltalán nem büszke az eredeti változatra. Miután a CBS meglátta a két főszereplőben rejlő lehetőséget, arra kérték a két készítőt, hogy írják át a pilotot a következő évadra. Ez megtörtént (és milyen jól tették, hogy nem az eredeti maradt), így válhatott a sorozat tavalyi évada a csatorna legnézettebb scripted (azaz nem reality vagy sport) műsorává.

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: videók the big bang theory online epizód

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr675152897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.