HTML

Címkék

Stáb-bulival ért véget a Diplomatavadász forgatása

2010.05.28. 00:03 bence_


Csonka András és Labancz Lilla versenyt énekeltek, Szűcs Kinga és Ádok Zoli vad rocky-t lejtett, Gubík Ági és a többi színész jókedvűen nosztalgiázott a forgatási élményekről a Diplomatavadász stáb-buliján, ahol az alkotók és a színészek együtt ünnepelték a sorozat forgatásának végét, amelyet ősztől láthatnak a nézők a Duna Televízió műsorán. 

Labancz Lilla legjobb barátjával, Ádok Zolival érkezett a Diplomatavadász című sorozat stáb-bulijára, ahol a vendégek gyorsan feloldódtak, köszönhetően a jó társaságnak és a finom pezsgőknek. Az egyik főszereplőt alakító SzűcsKingának ital sem kellett ahhoz, hogy jól érezze magát: ahogy megérkezett, rögtön a Royal Club táncparkettjére ugrott és Ádok Zolival együtt profikat megszégyenítő módon ropta élőzenére a rocky-t.

Media_httpsorozatnezo_upciq

A tánc mellett az éneklésé volt a főszerep a fantasztikus hangulatú bulin. A színészek egymás kezébe adták át a mikrofont, de a legnagyobb slágert közösen adták elő: CsonkaPici, Labancz Lilla, Ádok Zoli, Szűcs Kinga és a rendező, N. Forgács Gábor együtt énekelte el a Ding Ding Dong című számot, a közönség nagy örömére. Majd Labancz Lilla kérésére megszólalt a Barbie Girlcímű dal, amelyet Picivel énekeltek el, hangos taps kíséretében.

A sorozat főszereplője, Gubík Ági jókedvűen csevegett és nosztalgiázott a sorozat többi szereplőjével a bárpultnál, ahová a későn érkező Sallai Nóra és Miller Zoltán is csatlakozott, akik semmiképpen sem akartak lemaradni az elegáns partiról.

A huszonkét részes vígjátéksorozatot ősszel tűzi műsorra a Duna Televízió.

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek diplomatavadász

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr225152876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.