HTML

Címkék

Skins – a harmadik évad

2009.04.01. 13:37 bence_


Mivel ez a blog alapvetően nem sorozatokról szól, ezért szükségét érzem a Skins körülírásának, még mielőtt jobban belemerülnénk a témába. Aki tudja mi az a Skins, az most ezt a részt nyugodtan átugorhatja.

A Skins egy BAFTA-nyertes brit tv sorozat, melyet az E4 televíziós csatorna sugároz. A sorozatban egy fiatalokból álló baráti társaság tagjainak mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Legfőbb jellemzője, hogy közvetlenül tárgyal és mutat be olyan kényesebb témákat, mint például a kábítószer-fogyasztás… Műfaját tekintve ifjúsági dráma.

A gyors áttekintés után elmondanám, hogy múlt hét csütörtökön - helyi idő szerint éjjel 11-kor - volt az aktuális évad záró epizódja (lesz folytatás!). Na, de ne ugorjunk ennyire előre, először is vessünk egy pillantást a sorozat múltjára, mert hát az is van neki. Az első epizódot még valamikor 2007 januárjában mutatták be, de nekem csak 2008 áprilisában volt hozzá először szerencsém, s hirtelen lett akkora favoritom, hogy 2-3 nap alatt ledaráltam az első két évadot.

Sok szempontból nekem ez volt az úgynevezett “első sorozatom”. Például - ez most hülyén hangzik, de - ennél a sorozatnál számoltam először, hogy hánykor kell reggel felkelnem, hogy suli előtt megnézhessek néhány részt (lol). Másrészt e sorozat kapcsán döbbentem rá arra, hogy a britek is oda tudják magukat tenni sorozatgyártás terén, mert ez volt az első brit sorozatom (The IT Crowd után, de abból csak néhány részhez volt szerencsém), - az összes többi általam kedvelt sorozat mind egy szálig amerikai - valamint az első igázán kemény dráma, amit valaha láttam. Van akinek a drámáról például a Titanic jutna eszébe, de nem. Ez egy teljesen más világ. Egészen másképp. Ezt csak így leszögezném, mert volt már aki rákérdezett, hogy akkor most ezt úgy kell elképzelni, mint a Titanicos szomorkodást? Ég és Föld…

Visszatérve a sorozatra tehát, ez volt az első igazán szívbemarkoló történet, ami végre képes volt meghatni. Utána 2-3 napig csak wondering… de tényleg, mindegy mi volt, egyszerűen a miérteken járt az agyam. :)
Ilyet még 1 film/sorozat sem okozott számomra, nem is csoda, hogy így megkedveltem. Egy jól összeszokott baráti társaság a sorozat központja, elég életszerű a dolog.

A 3. évadról:

Mivel egy-egy szezon között majd’ egy év szünet van, ezért már minden rajongó ki volt éhezve az új évadra. Az első szembeöltő változás az volt, hogy Effy, Pandora (a useless csaj^^), és néhány szülő kivételével lecserélték a teljes szereplőgárdát - mint azt már előre tudni lehetett. Az új szereplők fiatalabbak, szebbek, de szerény véleményem szerint ez nem igazan vált előnyére a sorozatnak. Ugyanakkor kár lenne csupán erre fogni a fogyatkozó nézőszámot, mert ha megnézzük, akkor a történet sem volt olyan magávalragadó és hangulatos, mint azt az előző évadokban megszokhattuk - szerintem. Többet vártam volna a fináléban is. Igaz volt ott egy komolyabb fordulatot, de valahogy ez sem jött össze számomra igazán, vagy legalábbis nem volt olyan ütős. [spoiler veszély] Az rendben, hogy Cook egyszerűen lemondott az apjáról, kilökte a vízbe, majd otthagyta, de akkor is… Hol van ez ahhoz képest, mint amikor Sid elmondta Tony-nak a wc-ben azt a bizonyos dolot? Vagy az utána következő baleset? Sid apjának a halála után? A reptéri búcsújelenet? Na ott biztos sokan kapkodták a zsepit. Esetleg Chris teljesen váratlan(!) halála a 2. évadban? Ugye nem csak én érzem úgy, hogy itt ezek a tragédiák lemaradtak? [/spoiler] Legalábbis nem volt annyi és olyan mértékű dráma, mint régen. Ettől még bőven nézős marad számomra a sorozat, de titkon remélem, hogy a 4. évad többet fog hozni.

Ami abszolút pozitívumként említhető, az a zene. Mert az még mindig valami döbbenetes. Már megszokhattuk a Skinstől a jobbnál jobb számokat, és ezt szerencsére most is tudták hozni. Rögtön az évad elején, az 1. részben felcsendült egy olyan muzsika, amit azóta is sokszor előveszek (Wu-Tang Clan - Shame On A Nigga). Aztán volt még ott Bon Jovi - nem nehéz kitalálni, hogy melyik száma -, Kanye West, Gregory Isaacs, stb… Egyszóval ezt nagyon eltalálták. Humor elvétve volt benne, egy-egy beszóláson kívül nem sok mindent találtam viccesnek, de elmegy.

Az első két évadot nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki még nem ismerné, de szívesen bepróbálkozna egy igazi, kemény, brit tinédzserdrámával.

Az én értékelésem szerint a 3. évad:
Hangulat: 7/10
Zene: 8.5/10
Történet: 7/10
Szereplők: 7/10

Összesítésben:
Első évad: 9/10
Második évad: 8.5/10
Harmadik évad: 7.5/10

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: sorozatok

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr685152794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.