HTML

Címkék

Geszti Péter Fineburger mentornak állt

2013.04.16. 14:04 Tévénéző


A STORY4 csatornán futó Túrakommandó című műsor április 20-án kezdi meg tavaszi évadát. Ez alkalommal a stáb Budapest szépségeit és különlegességeit mutatja be. Az adásból kiderül, hogy miképp készül a Champagne Budapesten, milyen is a híres Gellért tekercs, melyik a legjobb fővárosi panoráma, felderítik egy pesti bérház titkát, és ellátogatnak Magyarország első Fineburger éttermébe is, ahol is az egészséges alapanyagokból készült hamburgerek készítésének fortélyait próbálja elsajátítani a kis csapat. Az úgy nevezett Fineburger véleményezésre pedig mentornak nem mást hívtak, mint a zsűrizésben komoly tapasztalattal rendelkező Geszti Pétert, aki szakmai „külső tanácsadóként" segítette a konyhában sürgölődő Túrakommandós lányok munkáját.

„Amikor elfogadtam a csapat meghívását, azt hittem először, hogy valamilyen különleges koncertre hívnak a Budapest Music Centerben található Opus Jazz Clubba. Amikor viszont meghallottam, hogy a program színhelye ez esetben nem a színpad, hanem a konyha lesz, tartottam tőle, hogy esetleg majd nekem kell főznöm bármit is. Szerencsére nem így lett.. Bár nem mondanám, hogy a Túrakommandó csapatának nálam sokkal nagyobb tapasztalata lenne hamburger készítésben, de szerencsére Ferencz Gábor séfnek köszönhetően, végül igen csak látványos burgerek készültek... Nekem személy szerint a hátszínes libamájas lett a kedvencem..de mit mondjak a fekete buciban tálalt lazacos verzió sem volt semmi." – mondta Geszti Péter.

Nagyon örültünk, hogy Péter elfogadta a meghívásunkat. Amikor meghallottuk, hogy létezik egy olyan új koncerthelyszín Budapesten, ahol extrém hamburgerek vannak, egyértelmű volt számunkra, hogy olyan embert szeretnénk elhívni, akinek a zenéhez is komoly kötődése van és nem veti meg a különleges ízeket sem. Annak pedig külön örülök, hogy a kezdeti nehézségek ellenére, a végén senki sem távozott éhesen.. mesélte mosolyogva a műsor egyik házigazdája Magony Szilvi.

A Túrakommandóról

A műsor különlegessége, hogy a reality-t és a magazinműsort ötvözi amolyan tourist-reality keretében. A garantált szórakozást a műsor állandó szereplői valamint az egyes adásokban szereplő sztárvendégek biztosítják, akik a maguk különböző stílusában véleményezik az egyes helyszíneket, programokat. A cél mindig és mindenkor, szórakoztatva informálni és ajánlani, méghozzá olyan lehetőségeket, melyek bárki által elérhetőek. www.turakommando.hu

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: ajánló story4

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr575229591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása