HTML

Címkék

Nagy Feró befejezi X-Faktoros mentorságát

2013.04.09. 16:57 Tévénéző


Kiderült, Feró miért lépne le az X-faktorból: a tehetségkutató mellett nem maradt ideje a koncertekre, amelyekkel most igen jól keres. Az is lehet azonban, döntésével csak megelőzi a menesztését.

Dobbant az X-Faktorból Nagy Feró. A Beatrice frontembere úgy érzi, három széria épp elég volt neki a mentorkodásból, inkább az együttesé­-re fokuszál a jövőben. A zsűritagság ugyanis hónapokig tar­-tó megfeszített munkával jár, kezdve a maratoni válogatókkal, a mentorok házával, a versenyzők felkészítésével az élő adásra, majd mindezek után magával a show-val.

Ez idő alatt háttérbe szorul minden, köztük Feró esetében a Beatrice is, amelynek pedig igencsak jól megy a szekere az utóbbi időben. Bár az RTL Klub nem fukarkodik a fizetésekkel, de a zenekarnak addig kell ütnie a vasat, amíg meleg.

73327.jpgFotó: Olajos Piroska

Feró távozásának lehet egy másik oka is: lapunk úgy tudja, hogy a csatorna vezetősége az ítészek teljes generálját fontolgatja. Keresztes Ildikó és Malek Miklós, mint megírtuk, már korábban felmondott, s így Geszti Péternek is mennie kell. Ezzel Feró lényegében csak megelőzi, hogy útilaput kapjon a csatornától.

– Nem bánnám, ha idén kimaradnék az X-Faktorból. Olyan sok más dolog van az életemben, amivel szívesebben foglalkoznék. Ott van például a család és a Beatrice. Ráadásul egy alapos vérfrissítés is ráférne a műsorra – indokolta döntését a rocker. – Most nem érzem magamban azt a vágyat, hogy szívesen ott lennék. Ettől függetlenül szeretem a stábot, családtagként tekintek rájuk.

Az X-Faktor kreatív főszerkesztője, Schiwert-Takács László nem cáfolta értesüléseinket. – Igen, szó volt már Feró távozásáról. Ettől a barátságunk még megmarad. A külföldi X-Faktorokban is néhány évente van pár változás a zsűriben, de például az angol műsorban akad olyan zsűritag – Lois Walsh –, aki már kilenc éve szerepel, tehát nálunk is bármi megtörténhet. Egyelőre azonban csak fejben sakkozunk a le­hetséges nevekkel, még korai lenne erről beszélni.

Ezzel mind a négy mentori szék kiadó, miközben a szülési szabadságát töltő Ördög Nóra helyét szintén új műsorvezető veszi át.

(Forrás: BorsOnline)

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek rtl klub x-faktor

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr895213742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása