HTML

Címkék

A Harry Potter szépségét díjazta az MTV

2013.03.28. 14:45 bence_


A brit sztár seprű hajú mágusifjoncként vonult be a köztudatba 2001-ben, mára azonban a mozifanatikusok véleménye a színésznőről 180 fokos fordulatot vett. Április 14-én a popcorn ereje legyen velünk, mert megrendezésre kerül az év legmenőbb filmes gálája, ami az Oscar tradicionális hangvétele helyett a blockbuster-idény nagyjait ünnepli. Idén elsőként a rosszlány szerepében lubickoló Emma Watsont jelentették be, mint az MTV Movie Awards egyik biztos győztesét, a sztár a Legáttörőbb fiatal tehetség kategóriájában vehet át Arany Popcorn-díjat.

movie_avards_2013_logo.jpg

Az MTV Trailblaizer-díjat azok a fiatal színészek kapják, akik teljesítményükkel felhívták magukra a figyelmet, ez pedig Emma Watsonnak 2012-ben is összejött, aki az akkor debütáló elismerés első büszke győztese lehetett. A fiatal tehetség számára időközben viszont kiderült, a filmcsillagoknak sem fenékig tejfel az élet, az egyetemi tanulmányait akkor függesztette fel Emma, amikor az óráin minden jó válaszát „5 pont a Griffendélnek!” beszólás követte társai részéről. Most azonban vélhetően nem szomorkodik a brit szépség!

Miután a Harry Potter-filmsorozatban a stréber máguslány, Hermione Granger szerepében varázsolta el a nézőközönséget, Emma mutatta be a filmes iparban utóbbi években látott egyik legdrasztikusabb pálfordulást. Az Egy különc srác feljegyzései (Perks of Being a Wallflower) című modern tinidrámában – amelyért az idei MTV Movie Awardson 3 jelölést gyűjtött be a színésznő – mutatta be először Watson, hogy nem okoz gondot számára, ha a sötét oldalon kell brillíroznia. A közeljövőben debütáló, Sofia Coppola által írt és rendezett The Bling Ringben egy sztárokat fosztogató lánybanda fejeként láthatjuk a Roxfortot messzire maga mögött hagyott lányt.

Ha pedig mindez nem lenne elég, a gálán láthatjuk majd először élőben Selena Gomezt, amint a „Come & Get It” című számot adja majd elő, a zeneguruk szerint pedig végre kézzel fogható bizonyítékát kapjuk annak, hogy túltette magát az énekesnő a Justin Bieberrel való szakításon. Gomez single-je először a népszerű amerikai rádiós, Ryan Seacrest műsorában fog debütálni április 8-án, nyáron pedig a kislemez után jönnek az új album további számai is, amik ismét a popzene legforróbb sztárjává tehetik Selenát.

„Nagyon jól érzem most magam, mert egy évet a filmiparban tölthettem, ahol nagyszerű arcokkal dolgoztam együtt, most pedig az MTV révén visszatérhetek zenei gyökereimhez, oda, ahova valójában tartozom. Az új lemezt ugródeszkának szánom, hogy a következő szintre léphessek, miközben egy új oldalamat is bemutatom a közönségnek. De majd meglátjátok a gálán!” – ígérte Selena, aki mindössze 7 évesen kezdett színészkedni, most pedig 11 eddig sosem hallott számmal korbácsolja fel rajongói kedélyállapotát.

A 2013-as MTV Movie Awards a nyári blockbuster szezon hivatalos premierje, így olyan szupermozikat vezet fel, mint a legújabb Superman-film, Az acélember. Az esemény háziasszonya az a Rebel Wilson lesz, aki a Tökéletes hang Dagi Amyjeként bebizonyította, női oldalról is megközelíthető a Jonah Hill-féle túlságosan is súlyos humor. Ráadásként új kategóriák is bemutatkoznak a gálán, ezek közt pedig minden kétséget kizáróan a Legjobb félmeztelen jelenetért járó Arany Popcorn-díj fog legnagyobbat aratni a fiatal mozifanok közt!

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: mtv díjátadó

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr805177724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása