HTML

Címkék

Pilot-szemle: Diplomatavadász - 1x01-02

2010.08.20. 17:27 bence_


Most sajnálom azt, hogy nincsen női tagja a szerkesztőségnek. Ezt az írást biztosan rásóztam volna. Úgy érzem, mindenki jobban járna, de inkább essünk túl rajta minél hamarabb, aztán felejtsük is el gyorsan. Az általam vártnál kicsit jobb lett a Diplomatavadász, amit az jelez, hogy egyáltalán végig tudtam nézni, de túl sok jóra még így sem kell számítani. A tippem többnyire bejött, tényleg hasonlít a Szex és New York-ra, tényleg annyira egyszerű a történet, mint azt gondoltuk.

Három barátnő áll a középpontban, mindhárman szinglik és pasira vadásznak. Ebből így még valamit ki lehetne hozni, de hosszútávon nehezen lehet eladni, főleg ilyen karakterekkel, mint ebben a sorozatban vannak. Szegény szőke csaj (Rebeka) annyira idegesítő személyiség, hogy már nekem volt kellemetlen a tévéképernyő előtt ülve. A másik hasonló hölgy, Eszter (Szűcs Kinga), aki engem szabályosan irritált szimplán a mondatfonetikai eszközökkel, amiket használt. Ez például egy értelmesnek aligha nevezhető momentum a sok közül.

Media_httpsorozatnezo_ndiac

Kissé merész ötlet volt a berendelése, mindenesetre a nézettségi adatokra kíváncsi volnék, mennyit zuhan majd hétről-hétre. 20 perces kategóriában valamivel jobban megállná a helyét, ha a Duna TV nem kettesével adná. Ez az idézet pedig jól visszaadja az egész hangulatát.

- Szóval kidobtad a srácot és kiszórtad a ruháit az ablakon. Nem először csinálod, ugye? - Felszabadít, ha kiszórhatom a pasi cuccait az ablakon, mintha újra levegőt kapnék. - Jajj, mért, mennyi ideig voltatok együtt? - Túl hosszan. - Mennyi? - 3 hét. Egy örökkévalóság, mint egy lékúránál.

Amondó vagyok, hogy ne is fecséreljük rá az időt, ha a fenti sorokban nem ismertünk önmagunkra. Azonban, ha rád vall ez a pár sor, akkor próbáld be, Neked még tetszhet is a sorozat. Értékelni nem lesz nehéz, de nem is érzem igazán súlyát a dolognak, mert már-már értékelhetetlen. Rossz társadalmi irány ez, amibe nem kéne elmenni, de ebbe most ne menjünk bele. Elég, ha azt mondom, több sebből is vérzik. A történet gyenge, a zene elmegy, a színjátszás erőltetett, Labancz Lilla minek van, szörnyű vágás, stb. Legyen 3/10 sok-sok jóindulattal, mert hazai termék, mert legalább HD minőségben megy és mert van benne eyecandy. De sajnos ennyivel ki is merült a dolog. Részemről felejtős, kétlem, hogy ott leszek a folytatásnál.

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: kritika diplomatavadász pilot-szemle

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr875153048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása