HTML

Címkék

Lost-kiállítás: sajtóközlemény

2010.04.19. 21:16 bence_


Itt van a hivatalos sajtóközlemény az AXN-től a hétvégi Lost-kiállítással kapcsolatban. Meglátjuk, nekünk sikerül-e eljutnunk a három nap közül az egyiken, de mindenképpen illene kihasználni a vissza nem térő alkalmat. Azért, ha ott jártunk, akkor egy rövid beszámolóval készülni fogunk, ezért megígérhetem. A fényképezés nem tudom, megengedett lesz-e, de mi készülünk, aztán majd elválik.

Az AXN általános szórakoztató, akció és kalandcsatorna saját szervezésében elhozza Magyarországra a világszerte kultikussá vált, LOST – Eltűntek című sorozat forgatásán használt és a különböző epizódokban látható ikonikus kellékeket. A sorozat relikviáit bemutató tárlat április 23-25-ig látogatható a VAM Design Centerben, a sorozat befejező évada pedig a mai naptól elsőként az AXN csatornán látható.A befejező évadjához érkezett LOST – Eltűntek című sokszereplős sorozat indulása utáni gyors és elsöprő sikerével új fejezetet nyitott világ televízió-történelmében. A kritikusok elismeréseként besöpörte a szakma legrangosabb díjait, és világszerte masszív rajongótábort alakított ki, amelynek tagjai évek óta a sorozatban feltűnő megmagyarázhatatlanra és a máig megválaszolatlan kérdésekre várják a megoldásokat. Az évek során egyre szövevényesebb cselekményű sorozat befejező szezonjában, azaz a legújabb, 6-odik évadban a készítők ígérete szerint választ kapunk az összes kérdésre. Így kiderül majd, hogy legyőzhető-e a sziget főgonosza, a néha emberi formát öltő füstszörny? Illetve, hogy rendbe hozta-e a hidrogénbomba felrobbanása a szereplők sorsát?

A megmagyarázhatatlan jelenségekkel együtt a sorozat számos, a cselekmény alakulását meghatározó, speciális tárgyat vonultatott fel az évadok során. Gondoljunk csak a Szűz Mária –szobrokra, Hurley nyertes lottószelvényére, Sawyer két darabból álló szemüvegére, vagy a Dharma Initiative rejtélyes kutatócsoportot ellátó egyedi termékekre. Az AXN jóvoltából, most a magyar rajongók számára is eljön a soha vissza nem térő alkalom: 2010. április 23. és 25. között megtekinthetik ezeket az ereklyéket Budapesten, a VAM Design Centerben, egy ingyenesen látogatható kiállításon, melyet a csatorna saját szervezésében tár az érdeklődők elé. A kellékek az utazó kiállítás befejeztével egy online aukció során megvásárolhatók majd, melyről bővebb információkat a kiállítás megnyitóján kaphatnak az újságírók.

A kiállítás exkluzív megnyitója 2010. árpilis 22-én koraeste kerül megrendezésre. A zártkörű állófogadáson partnerével együtt részt vehet 10 szerencsés nyertes, akik nem csak elsőként láthatják a tárgyakat, de még a kulisszatitkokba is beavatást nyernek. Itt az Albatros Party Service által összeállított menüsor megkóstolása közben találkozhatnak a sorozat magyar szinkronhangjaival is, akik elmesélik mit is jelent nekik ez a kiváló sorozat. A játék, melyben az exkluzív meghívókat nyerhetik meg a lelkes LOST rajongók, április 13-án indul az AXN honlapján.

A csatorna forrása: https://kozvetitesek.tv


Szólj hozzá!

Címkék: hírek lost

A bejegyzés trackback címe:

https://tevenezo.blog.hu/api/trackback/id/tr965152812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása